Interjú M. Tóth Erikával
V: Először is köszönöm, hogy eljöttél, hiszen nem a szomszédból ugrottál át hozzám erre a beszélgetésre. Mindenkitől megkérdezem, eredetileg mivel foglalkozott, de történetesen Rólad tudom, hogy tanári diplomád van és tanítottál is.
E: A hír igaz. Szegeden végeztem biológia-testnevelés szakon, majd Szolnokra visszakerülve a Külkereskedelmi Főiskolán külker szakközgazdász szakon diplomáztam Utána óraadó tanárként ott maradtam a főiskolán, de ez az időszak nem tartozik a sikerélmények az életemben kategóriába. Én 14 évig versenyszerűen úsztam ’86-ban utánpótlás válogatott is voltam, a sport az életem része, így egyáltalán nem motivált, hogy olyan embereknek kellett úszás, vagy aerobik órát tartanom, akiket ez a legkevésbé sem érdekelt.
V: Most lehet, hogy ez így bután hangzik, de ez is lehet egy kihívás, nem?
E: Az abszolút érdektelenség miatt én nem éreztem ebben semmi kihívást. Megszületett a két gyermekem, és 6 év otthonlét, mosás, főzés, pelenkázás után – bár ennek is megvolt a maga szépsége- úgy éreztem, valamit kezdenem kell magammal, ha nem akarok megbolondulni. A varrás és a fotózás mindig is a hobbym volt, a gyerekeket –mint minden elragadtatott anyuka- nagyon sokat fotóztam, így erre indultam el. Mivel kizárólag csak automatán dolgoztam addig, hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ezt bizony tanulni kell. Az interneten keresgélve akadtam rátok és beiratkoztam az alaptanfolyamra, ahol az első óra akár kínai is lehetett volna, kb. annyit értettem belőle.
V: Ezzel mindenki így van, aki teljesen kezdőként jön hozzánk. Ez a lényege az alaptanfolyamnak, hogy tényleg a nulláról kezdhető a tanulás.
E: Szépen lassan kibontakoztak az összefüggések és a technikai tudás megszerzése után már volt bátorságom a haladó kurzusokra is jelentkezni. Elvégeztem a profi természet, modell és végül a photoshop tanfolyamotokat is és szinte minden workshopra eljövök, ha tehetem.
V: Te még a legelsők között jártál hozzánk,- hölgyről lévén szó, nem mondok évet – és én úgy emlékeztem, hogy a természetfotózás felé indultál el.
E: Nagyon szeretem a természetfotózást, a makró részét nem annyira, ahhoz soha nem volt türelmem, de hogy kivárjak egy adott pillanatot, vagy mozdulatot, ahhoz annál inkább, amiben van dinamika, különösen a madárfotózás nagyon megfogott. A profi természetfotós kurzus elvégzése után nagyon sokat jártam madárfotózásra Máté Bencéhez, mi tanulók is szerveztünk túrákat és elmentem az általatok szervezett 10 napos utakra, Norvégiába és Franciaországba is. A norvég út képeiből kiállítás is volt a Természettudományi Múzeumban. Nagyon szép szakasza volt a fotós életemnek.
V: Sokáig nem hallottam felőled, azt hittem, hogy más területen próbálkozol és akkor egyszer csak újra feltűntél, de már, mint portréfotós.
E: Egy hosszabb szünet jött az életemben, amikor nem fotóztam, illetve inkább úgy mondanám, hogy nem képeztem magam. 3-4 év telt el így, amikor egyszer csak dolgozni kezdett bennem a gondolat, annyit tanultam, kamatoztatni is kéne – és nem csak hobby szinten- a meglévő tudást, de azt is tudtam, hogy ha elindulok azon az úton, hogy a fotózás konkrétan a munkám lesz, – itt egy fotóstúdió kialakítására gondolok – mindenképpen szükség lesz a képi utómunkára is. És mintegy jelként, akkor kaptam a hírlevelet tőletek, hogy új kurzussal bővültök, photoshop tanfolyam indul. Beiratkoztam, elvégeztem és új lendületet kapott az életem.
V: Te Szolnokon élsz és dolgozol, – kvázi nem a több száz pesti műtermet gyarapítod – hogy képzeljük el, lakáson dolgozol, vagy sikerült kialakítani egy különálló stúdiót?
E: Azzal nem mondok újat senkinek, hogy egy saját műterem kialakítása horrorisztikus összeg. Egy baráti beszélgetésen szóba kerültek a terveim és valaki azt ajánlotta, próbáljak meg keresni egy megfelelő ingatlant és beadni egy pályázatot állami támogatású hitelre a megvételéhez. Elgondolkodtam, végül is mit veszthetek? Év elején felvettem a kapcsolatot egy pályázatíró céggel elmondtam a terveimet, hogy mi a cél, hogy nem feltétlenül eszközbeszerzésre kellene a finanszírozás, hanem inkább egy ingatlan vásárlására keresek lehetőségeket. Több hónapos procedúra következett, céget alapítottam, de mára boldog tulajdonosa vagyok egy műteremnek. Amit nagyon nagy előnynek érzek, hogy nem egy lakást, hanem egy utcafronti üzlethelyiséget sikerült megvenni. 64 nm az alapterülete, amiből kialakíttattam egy kis öltözőt és vizes blokkot, van egy 5 nm-es kis galéria irodám és egy 40 nm-es terasz is tartozik hozzá. Távlati terveimben szerepel a terasz kialakítása majd kültéri fotózási helyszínnek. Tudom, hogy nem nagy, de szerintem a lakossági igényeket ki tudom elégíteni.
V: Gyakorlatilag egy pályakezdő fotográfusként beszélhetünk most rólad.
E: Végül is igen. Én úgy érzem, hogy a helységből mindent kihoztam, amit lehetett, teljes gőzerővel kutatom a lehetőségeket, keresem az ötleteket. Amíg nem volt meg a stúdió, fotózásokat vállaltam, illetve ismerősöket kértem fel modelleknek referencia anyaghoz. Túl vagyok hét újszülött fotózáson és látom magamon a fejlődést. Kismamákat is fotóztam és a glamourral is próbálkoztam már.
V: Nagyon messze kerültünk a madárfotózástól, kizárólag csak portrézol?
E: A sportfotózás hobby szinten megmaradt. A gyerekeim úszásban és kosárlabdában ügyeskednek, így hétvégenként, – ha tehetem – megyek velük a versenyekre. Szeretem így próbálgatni magam, igazából azért is megyek, hogy megmutassam, nem csak egy-egy dokumentum fotót lehet csinálni ilyen alkalmakkal. Egy adott pillanatot bárki meg tud örökíteni, akár egy kis kompakt géppel is, de lelke is kell, hogy legyen egy képnek, attól lesz egyedi, érdekes, amikor megvan az a plusz, amitől jó fotós lesz valaki.
V: Ezt a szakmát csak szívvel-lélekkel lehet csinálni, az rögtön látszik a munkán, ha csak félig vagy ott, vagy éppen nincs hangulatod.
E: Ami még nagyon fontos szerintem, a látásmód. Ha az én látásmódom tetszik az embereknek, akkor rám találnak, ha nem, akkor biztos nem fognak az én stúdiómba jönni. És itt érzem előnyét, hogy nem lakáson dolgozom, hanem egy utcafronti üzlethelyiségem van, ahová ki tudom tenni a képeimet a kirakatba, arra járnak, megnézik, rögtön látják, mit tudok és az tetszik-e.
V: Az biztos, hogy ez nagy előny. Az örök kérdést neked is felteszem, Canon vagy Nikon?
E: Canon. Egyelőre egy 40D-vel dolgozom, amihez egy 24-70, 2.8 obi és egy 70-200 2.8 teleobjektívem van, de nagy vágyam egy 5D MARK III, de erre még gyúrnom kell! A műtermet szépen lassan felszereltem, a Mikrosatnál vettem lámpa szettet és soft boxokat. Háttérnek kipróbáltam ezt a polipropilénes verziót….
V: Ezen már én is gondolkodtam, hogy vált be?
E: Nem rossz, elsősorban a tisztíthatóság miatt választottam, de azért az nem olyan egyszerű, mint ahogy mondják. Természetesen vannak papír háttereim is, igazából, amit nálatok láttam a műteremben, megpróbáltam beszerezni.
V: Elnézve a képeidet, rengeteg kiegészítővel dolgozol.
E: Nagyon szerencsésnek mondhatom magam ebben a tekintetben (is), van egy bútorüzletünk, ahonnan a neobarokk illetve más finomságokat kölcsön tudom venni a fotózáshoz, van egy nagyon jó barátnőm, aki Amerikában él és csodálatos anyagokat tud küldeni, amit főleg babafotózásokon tudok háttérként használni, ami segít még egyedibbé tenni a képeimet. Nem utolsósorban rokonok, ismerősök is segítenek, akik ezeket a gyönyörű kiegészítőket kötik, horgolják nekem. Úgyhogy indulásra készen állok!
V: Így a beszélgetés vége felé szoktam kérdezni sikerélményekről, tudom, hogy nagyon friss még, amit elkezdtél, de talán már történt olyan, ami emlékezetes marad? Hozzáteszem, maga a stúdió felépítése is egy sikertörténet.
E: Igazából minden természetfotós képem sikertörténet a számomra, hiszen tudom, mi áll mögötte, mennyi várakozás, feszültség, néha órákig hason fekve, várva egy pillanatra. De amikor az a pillanat eljön, az mindent megér! Én mindig úgy mentem ki egy fotózásra, hogy tudtam, mit akarok fotózni, és ha azt megcsináltam, annak nagyon örültem. Nem akartam többet, vagy olyat, amit még más nem csinált meg. Akkoriban nem értettem, miért kell az utómunka? Egy kép vagy jó, vagy nem. Most már látom, – úgy látszik mostanra értem be – hogy az akkori képeimet is tehettem volna jobbá egy kis utómunkával. A mostani munkáimnál is minden jó képemet sikerként érem meg.
V: Gondolom, az hogy a testnevelés mellett a biológia volt a másik szakod, nagyban befolyásolta a természetszeretetedet?
E: Elárulok egy nagy titkot neked, engem a biológia nem igazán érdekelt. Most felnőtt fejjel látom, nem voltunk elég érettek még a főiskolán, teljesen másképp működtünk volna, ha előbb megismerjük a természetet élőben, nem a könyv előtt ülve magolunk a képeket nézve. Én szívem szerint minden embert – fotós nem fotós- legalább egyszer az életében kiültetnék egy leshelyre, kipróbálni, mit is ad nekünk a természet, hogy milyen nyugalom tudja eltölteni az embert.
V: Én nem vagyok természetfotós, de amikor voltam egy madárfotózáson, feledhetetlen élmény volt, úgyhogy maximálisan egyetértek veled! Van olyan történeted,- akár vicces, vagy tanulságos, esetleg elborzasztó – amire szívesen emlékszel?
E: Tudtam volna, hogy ilyeneket is kérdezel, készültem volna, így hirtelen… Ha azt mondjuk szépség kategória, a madarak násztánca teljesen elbűvölt, elképesztően gyönyörű látvány. De a természetfotózás nem csak szép, van bőven izgalom is, egyszer egy egész napos nagyvad fotózáson 5-6 egymás melletti lessátorban ültünk, amikor egy kocáit védő vaddisznó valószínű kiszagolt minket és igen erőteljesen elkezdett felénk jönni és csak a Fekete Orsi lélekjelenléte mentette meg a csapatot, vagy amikor Norvégiában a Komondi Ágival a lehető legközelebbi képeket akartuk készíteni a pézsmatulkokról és a vége az lett hogy teljes felszereléssel rohantunk egy feldühödött tulok elől és éppen csak be tudtunk ugrani a kocsiba, de megérte, mert a képeken is látszik, hogy már szinte portréztuk az állatokat!
V: Képzelem mennyi mindent tudnál mesélni, ha készültél is volna! Ha most azt kérdezem, mi a célod, hogy látod magad pár év múlva?
E: A cél az elégedettség, önmagam és az ügyfelek részéről is. Elégedettség, de nem megállás, annak a kis plusznak mindig dolgoznia kell majd. Most azt érzem, hogy semmi nem tud megállítani, tudom, hogy most hol tartok és hogy hova szeretnék eljutni, ezen dolgozom, hogy azt a szintet, amit célként tűztem magam elé, elérjem.
V: Erika, nagyon köszönöm, hogy itt voltál, örülök, hogy „visszatértél” a fotózáshoz, mindig szeretettel várunk és teljes szívvel drukkolunk neked!
E: Köszönöm a lehetőséget, remélem egyszer személyesen is megnézed a kis birodalmamat, tudod, Szolnok nincs olyan messze!!!
M. Tóth erika weboldala
