Interjú Stróbl Tamással
V: Meglepettnek tűntél, amikor megkerestelek erre az interjúra.
T: Igen, mert nem tudok róla, hogy kiemelkedő sikert értem volna el valamelyik képemmel.
V: Szerintem a siker nem feltétlen csak kiállításokat vagy díjakat jelent. Egyre többen vagytok olyan tanítványaink, akik a saját vagy családi vállalkozásuk termékeit fotózzák, benneteket szeretnénk egy kicsit jobban bemutatni. Te vagy közülük a legrégebbi tanítványunk, lassan hat éve, hogy végeztél nálunk.
T: 2011 januárjában jöttem, a karácsonyra kapott gépemmel, soha nem fogom elfelejteni, mert a tájfotós gyakorlaton a napfelkelte fotózáson gyakorlatilag odafagytam a földhöz.
V: Minden évszaknak megvannak a maga szépségei… Említetted, hogy ajándékként kaptad a géped, akkor ez eleinte hobbynak indult?
T: Végül is igen.
V: Mikortól vált tudatossá a tanulás?
T: Gyerekkorom óta érdekel a fényképezés – a nagyapám két régi gépét féltve őrzöm a mai napig – és nagyon szerettem volna úgymond manuális módba megtanulni fotózni. Alapvetően ezért jöttem az alaptanfolyamra, de ahogy haladtunk előre, úgy vált egyre biztosabbá, hogy a tanultakat hasznosítani szeretném. A további kurzusokat már céltudatosan végeztem.
V: Nem titok, a Bahama Collection a ti márkátok, http://bahama-collection.com/ aminek mindig ugyanaz a profi csapat készítette a katalógus fotózását.
T: Igen, méghozzá nagyon jól, pontosak és precízek voltak, azonban úgy gondolom, hogy hiába végeztek tökéletes munkát, kellett a váltás, kellett az új perspektíva. Szükség volt a megújulásra, hogy a vevőink is elégedettek legyenek. Kezdett egy kicsit megszokottá válni a projekt, más ember, más szemszög, gondoltuk, meg kéne próbálni. Még a saját csapatunkat sem volt könnyű meggyőzni arról, hogy merjünk váltani, ‐ hiszen mint mondtam, nem volt problémánk soha a kivitelezéssel ‐ természetesen meg kellett várni, amíg a szerződésünk is letelik. Most már magunk formáljuk a produkciót, annak minden pozitívumával és negatívumával együtt. Nem azt mondom, hogy az első általam készített katalógus jobb lett, mint a régi, de érezhetően más volt és a visszajelzések is azt mutatták, hogy érdemes volt lépni.
V: Ez is egyfajta tanulás.
T: Persze, ha hibázunk, okulunk, legközelebb nem követjük el, mindenki fejlődni akar, ötletem rengeteg van, de sajnos vannak határok, amiken, egyelőre, nem tudunk átlépni.
V: Természetes környezetben és műteremben is fotózzátok a termékeket. A külső fotózásokat mindig egy gyönyörű tengerparton készítitek, itt irigykedünk, amikor látjuk, honnan jelentkeztek be. Idén, ha jól láttam a Kanári szigeteken voltatok?
T: Igen, évekig Horvátországba jártunk, gyönyörű tengerpartjai vannak, csodálatos a környezet, de sajnos, az időjárása gyakorlatilag megegyezik a mienkével. Amikor mi megyünk, április közepe‐vége felé, ugyanúgy nincs még igazán meleg, sőt volt olyan, hogy több volt az esőnap, mint a jó idő. Volt olyan, hogy egy nap alatt kellett három napra szánt munkát lefotózni, ezt azért a modellek sem díjazzák, őket sem lehet a végtelenségig hajtani. Sajnos olyan is volt, hogy haza kellett jönni, mert esély sem volt jó időre és egy későbbi időpontban visszamenni, amit bárhogy is nézünk, dupla költség fele öröm kategória. Úgy döntöttünk, muszáj minél délebbre haladnunk, ahol garantáltabb a jó idő ebben az időszakban, idén a Kanári szigeteket választottuk, ez egy teljesen új helyszín volt számunkra és kedvezőek voltak a költségek is. Igen, sokan mondják, hú de jó nektek, mentek a tengerpartra fotózni, kipihenitek magatokat, de mint Te is tudod a nyaraláshoz még csak nyomokban sem hasonlítható egy ilyen hét.
V: Napkeltétől‐napnyugtáig…
T: Pontosan. Szó szerint, reggel kezdünk, este végzünk, a reggeli erős fényeket követik a délutáni még erősebb fények, nagyon kevés az az időtartomány, ami ideális a fotózáshoz, néha azt kívánom, bárcsak Síva lennék, akkor tudnék egyszerre derítőlapozni és fotózni is. Minden évben elhatározom, hogy kijárok legalább egy embert magam mellé segítőnek, talán majd jövőre…
V. Ha jól tudom, Kadosa tanár úr minden évben felajánlja, hogy megy veletek derítőlapozni…
T: Igen, Zoli minden évben jönne, és én minden évben el is vinném, de hát itt vannak azok a bizonyos határok, amikről beszéltem. Minden évben fejlődünk szerencsére, minden tekintetben. Az előző csapattal, ahol inkább még csak szemlélődő voltam, belföldön fotóztunk, exkluzív fürdőkben, szállodákban, akkor ez volt a koncepció, de ott vagy késő este, éjjel, vagy csak nagyon korán lehetett dolgozni, amikor már vagy még nincs vendég. Ennek is megvoltak a maga nehézségei. Kibérelni meg legalább annyiba kerül, mintha elmegyünk a tengerpartra, nem beszélve arról, hogy szerintem egy fürdőruha katalógus tengerparton, mezítlábas modellel a homokban megfotózva sokkal életszerűbb, mint tűsarkon pózoló modellel egy medence mellett.
V: A fürdőruha mellett fehérneműt is készítetek, emlékszem, 2‐3 éve itt a műteremben volt egy katalógus fotózásotok. Ez a része is meg van még az üzletnek?
T: Természetesen megvan még, persze, de mivel egy állandó, és viszonylag kisebb fazonszámból álló kollekcióval dolgozunk, így nem tartjuk szükségesnek a termékek minden évben történő fotózását. Bár magunk közt szólva el tudnék képzelni egy szép, glamouros katalógust. A fürdőruha divat területén viszont egy nagyon jó pozíciót tudhatunk magunkénak itthon és külföldön egyaránt.
V: Más jellegű fotózások teszem azt esküvő, családi, sport, stb.?
T: Vállaltam már esküvőt, de az az igazság, hogy ez megy a legkevésbé. Kevés a tapasztalat, oda kéne szegődnöm valaki mellé, akitől lehet tanulni. Nagyon nagy felelősségnek tartom, elvégre egyszeri és megismételhetetlen alkalomról van szó, két ember életének egyik legfontosabb napja, ahol nem lehet hibázni.
V: Én mindig azt mondom, hogy egy esküvőfotósnak nagyon jó riporteri vénájának is kell lennie, ez egy képriport, beszélő képeknek kell lenniük, nem egy dokumentarista fotózás. Nagyon szép hivatás, de ahogy te is mondtad, nagyon nagy felelősség.
T: Visszagondolva a saját esküvőmre, én sem vagyok megelégedve az akkori képekkel. Majd, ha végre megtartjuk az egyházi szertartást, biztos, hogy a legprofibbat fogom felkérni! Szeretek családokat is fotózni, de jobb szeretem a szabadban, legyünk spontánok, menjünk, bohóckodjunk, legyünk vadak. Nem szeretem a beállított, nagyon komoly képeket, így is az első tíz képre mindig az a reakció, hogy jaj, hát ez nem is én vagyok, hogy nézek ki, nem is akarom, de ahogy oldódnak a gátlások, egyre jobban hasonlítanak az önmaguk által látni szeretett képre. Nagy élmény volt számomra egy átalakító, átváltoztató fotózásunk. Egy végtelenül introvertált hölgyről beszélünk, aki maga sem hitte el, milyen szépség rejtőzik benne. Ami különösen büszkévé tesz, hogy a mai napig – ennek már egy éve ‐ tartja azt a formáját, amit akkor sikerült kihozni belőle. Szabaduljunk fel, hiszen a fotózásnak ez a lényege!
V: Igen, de ezeket a gátlásokat tudni kell felszabadítani. Ahogy így hallgatlak, csúnya szóval élve, nem lett belőled megélhetési fotós?
T: Nem lett. Én, sajnos, eléggé hangulatember vagyok, ha valamihez nincs kedvem, nagyon nehezen megy. Kizárólag a fotózásból nem tudnám fenntartani magam, mondhatjuk, hogy afféle művészlélek vagyok, a fotózás előtt sokáig zenéltem. Szeretem a szabadságot, ha már keretek közé szorítanak, ‐ értsd megmondják, hogy mit csináljak és hogyan ‐, akkor elvesztem az érdeklődésem és a kedvem. Nálunk a racionalitás a feleségem kiváltsága, ő az, aki a földön tart engem is. Így, hogy nem napi szinten, a megélhetésért csinálom, hanem amikor én akarom, nem munkaként, hanem élményként fogom fel.
V: Milyen felszereléssel dolgozol?
T: A Canon tábort erősítem, az ajándék gépem, amivel kezdtem egy 550D volt, ma is megvan, tökéletesen működik, tartalék gépnek mindig magammal viszem, először inkább optikákkal bővítettem 24‐105, 70‐200, majd ahogy az anyagiak engedték, egy 5D Mark II –t vettem, amit nagyon szeretek. Szeretnék egy halszem optikát a kreatívabb fotózásokhoz, meg nagyobb fényerejű, nagy látószögű obit, de erre még kicsit várni kell. Van fix 50‐em, ezt nyaraláskor szoktam használni, városfotózásnál szerintem nagyon jól működik.
V: Hogy képzeled a jövőt, mik a terveitek, mondjuk egy 5 éven belül?
T: A fürdőruha piacon már megszerzett pozíciónkat mindenképpen tartani és fejleszteni akarjuk. Egy ideje tervben van egy saját műterem és én nagyon szeretném a már említett átváltoztató fotózásokat rendszeressé tenni. De semmiképp sem szeretném kierőltetni a dolgokat, az életben mindennek eljön az ideje. A stáb megvan hozzá, úgy érzem a lelkesedés is, szerintem jelentkezőben sem lenne hiány. Mint mondtam, szeretnék technikailag is fejlődni még, egy‐egy tapasztalt fotós mellé szegődve akár táska hordóként is, ellesni a fortélyokat. Nagyon érdekel a sportfotózás is, el tudnék tölteni egy szezont a száguldó cirkusszal…
V: Azt hiszem, erre többen is jelentkeznének, még fizetnének is érte.
T: Bocs, kicsit elszálltam, tervekről, nem álmokról kérdeztél. A barátaim készítettek nekem meglepetésként egy honlapot, azt szeretném feltölteni, hogy végre funkcionáljon is.
V: Az elején már szót ejtettünk róla, most így a beszélgetés végén megkérdezném, mit tartasz a legnagyobb sikerednek az elmúlt évek során?
T: Sikerélményem sok volt és van, de olyan kiemelkedő dolgokat nem tudnék mondani. Van egy nagyon kedves képem, még az alaptanfolyam ideje alatt készítettem, ami a kiállításon is szerepelt, utána pedig a kedvesem szüleinek a nappalijába került. Másnak semmi különös nincs ezen a fotón, de az élmény, amiről készült és akinek szól, mindig eszembe jut, amikor ránézek és nagyon jó érzéssel tölt el. Sikernek fogom fel, hogy egy olyan profi csapat munkáját, akik sokkal nagyobb tudással és rutinnal rendelkeztek, mint én, át tudtam venni és a vevők visszajelzései alapján jót is tett a váltás. A legutóbbi kis sikerélményem pedig nem is olyan régen volt. Egy külföldi fürdőruhás cégtől, akikkel kapcsolatban állunk, komoly dicséretet kaptunk a katalógusainkra, pedig ők aztán nagyon nagy stábbal, hatalmas költségvetéssel dolgoznak. Azért ez nagyon jól esett, hogy a nyilvánvalóan kisebb büdzsé ellenére gyakorlatilag ugyanolyan színvonalú képek készültek, mint az övék és ezt ők is látták. Lényegében ennyi, igazából nagyon szerencsés embernek tartom magam, azt csinálom, amit szeretek, és olyanokkal, akiket szeretek, ez már önmagában is siker.
