Óda a kézi fénymérőhöz
Igen, valóban! Minek is az? Minek, hiszen azokon a helyeken, ahol sokszor így asszisztensként megfordulok, nincs is szükség rá. „Minek az?”- cseng a fülembe. Minek, hiszen nincs világítás, aminek az értékét kellene megmérnem VELE. Így, csupa nagybetűvel, VELE, a kézi fénymérővel.
Ami fény van, az az ablakon érkezik, mintha a szabadban készülnének a felvételek. Ott sem használ az ember kézi fénymérőt! (Megsúgom: Én használok!)
Pedig a segítségével olyan finomságokat lehetne elérni még az olyan közkedvelt napfényműtermekben is, ami ugrásszerűen javítana a képek minőségén. Természetesen csak akkor, ha az ember szeme érzékeny az ilyen finomságokra. Érzékeny rá, s nem elégszik meg a félmegoldásokkal. Észreveszi, hogy az egyes felvételeknél mit kellene tenni, hogy a végeredmény tökéletes legyen, s nem csak „megfelelő”.
Persze, a kis LCD kijelzőn látni lehet a felvételt, de sokszor a finom, lényeges dolgok csak a válogatás, a képek feldolgozása során derülnek ki. De akkor már ugye késő! A modell hazament, a műteremben már más dolgozik, s különben is! Milyen ciki azt mondani a megrendelőnek, hogy valamit elszúrtunk!
Marad tehát az, hogy megpróbáljuk utómunkával korrigálni azt, amit akkor ott, a fotózás közben nem vettünk észre, nem figyeltünk fel rá. Azért, hogy értse a kedves olvasó, mire is gondolok, említek egy példát.
Családi fotózásnál az egyik tipikus beállítás, hogy a szereplőket hasra fektetik, egymás mellé, s úgy fotózzák. Vagy ennek egy másik variációja, amikor csak az apuka fekszik hason, s a gyermeket, vagy ha többen vannak gyermekek, akkor valamennyiüket a hátára ültetik. Ugye, hogy láttunk már ilyen képet?
Nos, A napfényműteremben készül a felvétel, akkor a gyermekek arca kap fényt az ablakon keresztül érkező megvilágításból, de mi a helyzet az apukával? Azzal, hogy Ő felkönyököl a beállításhoz, nem tudja a fejét annyira felemelni, hogy az arca elegendő fényt kapjon. Igaz? Az a fény, ami az emberlovasokat a hátán megvilágítja, apukának csak a feje tetejét éri. Ha van haja, még nem is lesz olyan nagy gond ezzel, viszont ha már kopaszodik, vagy a fodrász által lett kézfejsíma a fejtető, akkor úgy fog világítani, mint valami lámpás. Ami egy képen pedig világít, az magára vonza a figyelmet. Főleg úgy, hogy mellette apuka arca nem kap elegendő megvilágítást, ergo sötétebb lesz az. A sötét mellett a világos fejtető pedig még inkább figyelemfelkeltő. Ugye, ezt nem kell külön magyarázni?
Namármost, ha volna kézi fénymérő, akkor ezt észrevéve lehetne tudni, hogy mennyi a gyermekek arca és az apuka arca közötti megvilágítási különbség, s így lehetne pótolni azt.
Na nem, nem vakuval, mivel ugye abban megállapodtunk, hogy napfényműteremben vagyunk, ahol nem jellemző, hogy kitesznek vakut, még akkor sem, ha egyébként van a raktárban. (Én tudok ilyen műteremről, ahol a raktárban vannak a vakuk, de onnan nem kerülnek ki. Sőt, még fénymérő is van, de ott porosodik a vakuk mellett. Nincs használatban régóta. Elem sem volt benne évek óta.) Tehát lehetne annyi fényt apuka arcára varázsolni, ami a különbséget eltüntetné. Legyen az akár LED lámpa, de egy megfelelő derítőlap is megoldhatná a helyzetet. Máris mennyivel jobban nézne ki az a felvétel! A megrendelő szemében is mennyivel többek lehetnénk, ha olyan „profi” dolgot teszünk, amihez Ő, a megrendelő nem ért! Külön megvilágítjuk apuka arcát egy vakuval! Ja, bocsánat, LED lámpával. De voltam olyan napfényműteremben is, ahol igen, a LED világítás mellett ki volt téve vaku is. Szinte el sem akartam hinni, mikor megláttam! Meglepetésem azonban csak eddig tartott, mert miután a vakufénymérő után érdeklődtem, a válasz a szokásos volt: „Nincs. Minek az?”.
Na persze, minek? Fiatal, huszonéves asszisztens, vagy műterem tulajdonostól jött a válasz. Lehet, hogy autodidakta módon szerezte meg a tudást, amivel fogadta kuncsaftjait, s szolgálta a megrendelői igényeket. Digitális korszakban nőtt fel. Analóg fotózásról legfeljebb csak hírből hallott, dolgozni talán sohasem dolgozott vele. Pedig jó iskola lehetne!
Ahogy egy időben a jogosítványt az autóvezetéshez az első évben csak ideiglenesre adták, s véglegesítés csak utána történt meg, ha az illető balesetmentesen vezetett. Ugyanúgy a fotózást is analóggal kellene kezdeni. Így teszik ezt az egyetemeken a fotós képzéseknél is. Magam is tapasztaltam, hogy amikor az iskolában analóg fotózás a feladat, a hallgató egy tekercs roll filmet, ami 6×7 cm méretben történő fotózásnál 10 felvételt jelent, 3×45 perc alatt exponál le. Sokkal körültekintőbben dolgozik olyankor. Többször ellenőrzi a beállítást, a világítást. Ellenőrzi, megméri az egyes fényeket, amivel modelljét megvilágítja. Tudatosabban, figyelmesebben komponál. Mivel filmet használ, az eredményt nem láthatja azonnal! Csak a filmhívás után a negatívot, s nagyításkor a végeredményt! Addig csak a kérdőjelek kavaroghatnak a fejében. Addig nem lehet biztos benne, hogy jól állított be mindent. Jól mérte a fényt? Jók voltak a beállított fényarányok? Jól állította be az élességet? Sikerült elkapni a modell tekintetét? Elég volt a rekesz adta mélységélesség? Digitális fényképezéskor azonnal látni lehet az eredményt. Nem kell a kérdésekre adható válaszokra várni. Digitális fotózásnál 1×45 perc bőven elég lenne a 10 felvételre.
De ha a kézi fénymérő ott van, amikor szükség van rá, segítségével megkaphattuk korábban is a választ, amiért Ő, a fénymérő volt hivatott felelni. Olyan kapaszkodó, támasz a fotós kezében, ami megbízhatóan szolgálta a munkáját. Sajnos, ha valaki megérti a fénymérő fontosságát, s úgy dönt, vesz magának egyet, egy megbízhatót, nehezen fog tudni beszerezni. Vagy ha igen, eléggé borsos áron. Mondjuk sohasem dobálták az ember után a fotósboltban. De volt belőlük választék. Gyártó, típus, tudás és ár tekintetében nagyobb lehetőség állt rendelkezésre. Mivel manapság elszaporodtak a „Minek az?” kérdések, kevesebb a gyártó, akik kisebb kapacitással dolgoznak, így az eszközök ára is erősen megugrott.
A kézi fénymérő egy eszköz! Egy eszköz, ami a fotósok munkáját hivatott segíteni. Ezért is találták ki, s fejlesztették olyan tökélyre, hogy szinte nincs is olyan fénymérési körülmény, aminek a megoldására nem lenne alkalmas. Sok év alatt fejlődött, hogy különféle mérési módokon, használható legyen. Alkalmassá tették visszavert, és beeső fény mérésére. Tud folyamatos-, és vakufényt is mérni. Képes mátrix, spot fénymérésre, de megtanulta, hogyan mérjen fényt műszaki fényképezésnél a mattüvegen! De az újabbak, többszörös vakufény mérésére is képesek.
Ez azt jelenti, hogyha a témát, például egy tárgyfotó esetében vakuval világítom meg, s a vakum egyszeri villanása nem adja azt az értéket, ami a tárgy megfotózásához szükséges mélységélességhez rendelt rekeszértéket jelenti, akkor a fénymérőt a témánál tartva, továbbra is a fény felé fordítva annyiszor sütöm ki a vakut, ameddig nem érem el azt a blendeértéket, ami nekem kívánatos lenne.
Így a tényleges expozíciókor a fényképezőgépet „B” állásba teszem a módválasztó tárcsán, vagy, ha olyan a fényképezőgépem, akkor az expozíciós időt állító tárcsával állítom „bulb” jelzésre. Ez utóbbi általában a 30 mp után található meg. Teljesen sötétben így a vakut annyiszor fogom kisütni, amit a fénymérővel kimértem, hogy elérjem a szükséges megvilágítottságot a beállított rekeszértékhez. Ezzel a módszerrel vakut, és vaku teljesítményt tudok megspórolni igaz, csak tárgyfotózás alkalmával, ha a téma nem mozog.
Legördülő vízcsepp esetén nem ad jó megoldást. Fénymérő nélkül ezt digitális fényképezőgéppel csak sokszori felvétel készítésével tudnám megtenni. Fénymérővel meg csak egyszer kell kimérnem, hogy hányszori villantás ad jó eredményt, s másodszorra már készülhet a rendes, éles felvétel. Na jó, ez nem gyakori megoldás, bevallom.
A fénymérő létjogosultságát a magam részéről a fotográfiában továbbra sem kérdőjelezem meg! Sőt! Igenis szükségesnek tartom! Tisztában vagyok vele, hogy sokan azért nem szeretik, mert a használatát nem ismerik, s ezért még nem jöttek rá, micsoda könnyebbség dolgozni vele!
Egy új mosógép kezelése is bonyolult, de mert azt kénytelen a háziasszony hetente bekapcsolni, szükséges lesz megtanulni a használatát. Az autóvezetés is nehéz, ameddig nincs meg az a gyakorlat, hogy eljusson biztonságosan „A”-ból „B”-be az ember. Ettől még nem kell tudni, hogy hogyan működig a mosógép, vagy az autó minden alkatrésze. Elég az, ha használni tudja. Használni, mert vele megkönnyítheti a munkáját. Ugyanígy a fénymérő is megkönnyíti a munkát. Gyakorlással vele minőségibb, jobb képeket tud készíteni, egyszerűbben a fotós. Azt a félelmet, amit az ismeretlen jelent, csak azt kell leküzdeni, s kezesbáránnyá fog válni a kézben ez az eszköz!
Idővel, ha sokan megszeretik, hozzászoknak a használatához, kitapasztalják előnyeit, felfedezik hasznosságát, a műterem üzemeltetőik lesznek azok, akik változtatnak a válaszukon, s a korábbi „Nincs. Minek az?” – válaszukat lesznek kénytelenek megváltoztatni, s átveszi helyét a
„Természetesen, tessék. Ez jó lesz?” – felelet.
-Kadosa Zoltán-
Te is szeretnéd megtanulni a fénymérő használatát?- ezáltal tökéletes fotókat készíteni? Szeretettel várunk 6 hetes fotótanfolyamunkon ahol ezt is megtanítjuk Neked!
