A Násztudósítók – Galló Kriszta és Takács Feri
Nagyon régóta szeretnék már interjút készíteni két számomra igen kedves emberrel, arra azonban nem számítottam, hogy egyszerre fogok leülni velük beszélgetni. Az egyikükkel, (amellett, hogy természetesen ő is tanítványunk volt), évtizedes munkakapcsolat és – remélem, mondhatom,- barátság köt össze. Feri modellként dolgozott velünk, tehát a kamera másik oldaláról állt át, Krisztáról pedig már az első pillanattól fogva tudtam, hogy ő fotósnak született. Most együtt dolgoznak, esküvőfotósok Násztudósítok néven úgy, hogy annak idején mindketten azt gondolták, hogy a fotózás más területein fognak leginkább tevékenykedni.
V: Kevés ember van, aki meglepetést tud okozni nekem, nektek sikerült! Tudtam, hogy külön-külön egyre komolyabb fotós karriert mondhattok magatokénak, de erről a projektetekről valahogy annyira lemaradtam. Elsőként azonban azt kérdezném, honnan a fotózás szeretete?
K: Először a fotókért rajongtam. Babakorban a mesekönyvek mellett a fényképalbumok voltak a kedvenceim a finom, susogó kis selyempapírokkal elválasztott lapokkal…Ó, és a régi kis diák, amelyeket a fény felé lehetett tartani és úgy gyönyörködni bennük! Meg a kicsit megkopott képek az antik keretekben a dédszülőkről és rokonokról! Szerencsére volt belőlük rengeteg, mert Édesapám is szívesen fényképezett és akkor, ugye, még előhívtuk és szép papírdobozban vagy albumokba rendeztük, vagy falra vetítettük ki őket. Később én is kaptam egy saját gépet, amit hamar „kinőttem” és jöttek a kicsit komolyabb szerkezetek a kezembe. Én lettem a „családunk fotósa”, aki slideshow-kat állít össze és keretekbe foglalta a legjobb képeket egy-egy alkalomra ajándékba. Fotóztam, képkereteket gyűjtöttem (látnátok a kincseimet a falakon!!!), de a munkám mellett (média tervezőként kezdtem, később pedig hosszú éveken át voltam média igazgatója egy neves reklámügynökségnek) egyszerűen nem fért bele, hogy mindezt „hivatalossá” tegyem, kilépni pedig nem volt merszem. Az első kislányom születésénél érett meg az elhatározás és létrehoztam az oldalamat, tudatosan tanultam a fotózást, jártam workshopokra, fejlesztettem a felszerelésemet. Bár Apukám régi gépe még mindig itt lapul a szekrényemben és tervezem is, leporolom és dolgozom egy kicsit filmre is.
F: Nálam ugye a modellkedésből alakult úgy, hogy amikor már nem fotóztak, megmaradjon a kontaktus a fotózással. Rendhagyó módon először egy retusáló tanfolyamot végeztem el és azután jött a gépvásárlás és a fotós iskola. Annak előtte mindig azt gondoltam, hogy túl macerás és sok beállítást igényel, láttam „mit küzdenek” a fotósok létrákkal, softboxokkal, vakukkal egy-egy jó anyag érdekében. Nem beszélve arról, hogy a munka oroszlánrésze a fotózás után kezdődik az utómunkával, a digitális retussal. Mégis nekivágtam, mert vonzó volt számomra, és az első perctől imádom ezt csinálni és az életem szerves része lett, és sok fotós társammal együtt vallom azt, hogy mindig van új, és mindig lehet még hová fejlődni.
V: Hogy találtatok egymásra, pont, mint esküvőfotósok?
K: Feri volt az egyik modell, és a fotózás közben elkezdtünk beszélgetni. Hamar kiderült, hogy nem elég, hogy ilyen jóképű, még kedves, értelmes, humora is van és hihetetlen nagy lelke.
F: Ezt a Krisztáról is ugyanúgy elmondhatjuk…
K: Tehát a történet: miként indult el közös vállalkozásunk, a Násztudósítók. A második lányomat hordtam a szívem alatt, már nem nagyon vállaltam esküvői fotózást, amikor felkérést kaptam egy későbbi esküvőre. Mivel tudtam, hogy a kitűzött időpontban kb. két-három hónapos kisbabával dicsekedhetem majd, nem akartam elvállalni, de nagyon ragaszkodtak a személyemhez. Szóltam, hogy valószínűleg anyatejes baba lesz a karomon, amikor a kedves pár egybekel, de kérték, valahogy mégiscsak oldjuk meg. Tudtam, ahogy én is, Feri is jóideje jár már esküvőket fotózni, így megkértem, kísérjen el, ha esetleg nekem el kéne hagynom a terepet a gyerek miatt (erre jó előre felkészítettem az ifjú párt, de végül nem volt gond). Rájöttünk, hogy nagyon jó így fényképezni. Inspiráljuk egymást, egy húron pendülünk és a pár is nagyon elégedett volt. Így kezdődött a közös munka, és most már nem is vállalunk el egyedül esküvőket. Beleszerettünk ebbe a műfajba. Bár sokan úgy gondolják, hogy könnyű pénzkereseti lehetőség és egyszerű csinálni, mégsem az.
F: Működött, sőt nagyon jól, igaz, azóta a szoptatásos részt már kihagyjuk….
V: Azóta mindig együtt dolgoztok?
K: Azért ez nem ment ilyen egyszerűen, nem is ez volt a fő profilja egyikünknek sem.
F: Utána én hívtam a Krisztát egy esküvőre, majd egyre több felkérés jött, hol neki, hol nekem és azt hiszem mindketten egyre jobban beleszerettünk a témába.
K: Csodás dolog, hogy ezek a párok, akik minket választanak, megtisztelnek azzal, hogy beengednek minket a családjukba, az Ő kis közösségükbe. Megörökíthetjük a legszebb és legmeghatóbb pillanataikat, amelyek most még „csak fényképek”, de később családi kincsek lesznek. Igyekszünk ezt a bizalmat meghálálni és segíteni Őket az esküvő előtt és alatt is. Van, hogy mi segítünk feladni egy esküvői ruhát, vagy megkötni a vőlegény nyakkendőjét. Megnyugtatni, ha nagyon izgulnak, papirzsepit adni, vagy széket tolni a nagymama alá, aki nehezen álldogál már a csoportképeknél. Nagyon szép feladat, és tényleg sokkal több, mint önmagában képeket készíteni.
V: Az esküvő fotózás az egyik legszebb, de egyben a legnehezebb műfaj, biztos tudás, nagyon biztos kéz kell hozzá és piszok jó riportfotósnak kell lenni szerintem. Nem elég, ha szépek a képek és technikailag tökéletesek, beszélniük kell, hogy megnézve még az is érezze a hangulatot, aki nem volt ott.
K: Igen, gyakorlatilag ez egy tudósítás, ezért is választottuk a Násztudósítók nevet. Miután eldöntöttük, hogy jó, akkor álljunk rá erre a vonalra, rögtön jött az első kérdés, mi legyen a nevünk? Ez nem olyan egyszerű ám, hónapokat tipródtunk, volt olyan, hogy meg is vettük már a nevet, (ha valakit érdekel van egy pillecukor.com nevű oldalunk eladó…
F: Valami vagányabbat kerestünk, kifejezőbbet.
K: Igen, volt még rengeteg, ami leírva és logóba belegondolva nagyon jónak tűnt, de amikor elképzeltük, hogy ha megkérdezik Ferit, honnan jöttök és ő pl. azt mondja a habcsók.com-tól, nem sokan bírták volna ki röhögés nélkül. Így jutottunk el a Násztudósítókig, amit aztán megvettünk egyes számban, többes számban, ékezettel, anélkül, tehát mindenhogy levédve. Utána jött a logó, ahol nagyon vissza kellett fognom magam, hogy ne legyen túl nőies.
V: Nekem nagyon tetszik.
F: Jó két évig tartott, mire minden kialakult, de mostanra már mondhatjuk, eljutottunk oda, hogy egy évre előre vannak foglalásaink. Természetesen egyedül is lehet esküvőt fotózni, de kényelmesebb, biztonságosabb, ha ketten vagyunk. Úgy gondoljuk, hogy nem csak csökkenti a rizikót, bármilyen technikai probléma esetére, hanem dupla lehetőséget is ad. Ott van pl. a gyűrűhúzás, amíg azt én fotózom, addig a Kriszta az éppen meghatottan zokogó édesanyákat, vagy fordítva. Erre figyelünk is…
K: …most már, de az elején olyan volt, mint amikor két játékos egyszerre akar gólt rúgni, aztán ott álltunk, hogy két párhuzamos sorozatunk volt mindenről. El kellett telnie legalább egy évnek, mire ezt el tudtuk engedni, hogy nem akarunk mindenhol egyszerre ott lenni.
V: A bizalom a legfontosabb.
K: A bizalom mindig is megvolt kettőnk között, de ahhoz azért idő kellett, hogy le tudjunk mondani egy adott pillanatról a másik javára.
F: Ez egy nagyon komoly csapatjáték, ahol egymásra, a közönségre a pillanatra, jó expozícióra egyaránt kell figyelni.
V: Nekem néha úgy tűnik, egy esküvő rendezésénél a fotós, akire a legkevesebbet szánják. Ti hogy tapasztaljátok?
F: Sajnos ez gyakran így van, néha iszonyat pénzeket áldoznak a ruhára, helyszínre, a külsőségekre, vagyonokat a gyakran nem túl finom esküvői tortakreációkra, de a fotózás valahol a lista legvégén kullog. Pedig, ha belegondolunk ez az egyetlen, amiről kézzel fogható emlék marad.
V: Mit szólnak ahhoz, hogy ketten mentek?
F: Az ajánlatkérők már tudják, hiszen rajta van az oldalunkon, ill. sok megkeresés jön olyan esküvőkről, ahol már eleve ketten fotóztunk, vagy ajánlanak minket a párok, akiket fényképeztük. kiegészítjük egymást, látásmódban, felszerelésben, technikában is próbáljuk összefésülni, hogy egységes legyen az anyag. Úgy is mondhatjuk, hogy ugyanazt a dalt két stílusban adtuk elő, de, hogy maradjunk a zenei hasonlatnál, mára már harmonikusan szólunk együtt. Úgy gondoljuk, hogy többet tudunk adni, olyat, ami jó és ezt ketten tudjuk megcsinálni. Utómunkában sem mindegy, -mi 700 képet adunk át, de van, aki 1000-1500 -, hogy ezt egyedül csinálod, vagy kétfelé oszlik a munka.
K: Soha nem adunk át nyers képet, ez fontos! Éppen most dolgozunk a 2017-es párjainknak szóló tájékoztató anyagunkon, amelybe igyekszünk beleírni minden olyan tapasztalatunkat, amelyet az elmúlt évek esküvőfotózásain szereztünk. Elkezdve az esküvőtervezestől a hogyan kerüljük el, hogy a hajunk beleakadjon a csipkés-strasszos ruhába témán át egészen a képek feldolgozásáig. Van, aki úgy dolgozik, hogy csak bizonyos számú képet retusál, és a nyerseket mind átadja. Mi inkább megszűrjük, viszont mindegyik kép átmegy egy retusálási folyamaton.
V: Nagyon helyes. Ki, mivel dolgozik?
K: A Nikon és a Canon remekül megfér egymás mellett, látjátok? Az esküvőkre a következő felszerelést használom: Nikon D800 váz és Nikon objektívek: fix 50 mm 1.4, 20-70 mm 2.8, 70-200 mm 2.8. Ezek közül az esküvők nagy részében a 20-70-est használom, szertartásnál inkább a 70-200 mm-est. Utóbbi hatalmas kedvenc, csoda képeket lehet vele lőni, viszont nagyon, de nagyon nehéz. Az fix objektíveket főleg a kreatív fotózásnál veszem elő.
F: Jelenleg én Canon EOS 6D gépvázzal fotózom. Objektívek, amiket használok esküvőkön: Canon 24-105mm, Canon 85 mm, fix Sigma 50mm Art f1.4, Canon 10-22 mm nagylátó.
K: Mindig előre tervezünk, ennek ellenére még mindig figyelmeztetjük egymást, ugye megcsináltad azt a képet?
F: Nagyon sok időt, energiát fordítunk még mindig tanulásra, járunk workshopokra, előadásokra, magunknak is szervezünk rendszeresen modellfotózásokat. Emellett hazai és külföldi fotósok munkáit egyaránt folyamatos figyelemmel kísérjük. Minden embernek megvan a saját eszköztára, itt nem csak a felszerelésére gondolok, hanem a látásmódjára, gondolatatira, arra, amit megtanult. Régen azt gondoltam, hogy gagyi dolog valakit másolni, de úgy érzem, néha el kell vonatkoztatni mindentől, amit tudtál, tanultál vagy inkább szoktál csinálni és új dolgokat kipróbálni, más szemével is nézni a világot. Hiába van koncepciónk, nem lehet végig mellette haladni, mindig történik valami, néha a legváratlanabb pillanatban.
K: Természetesen a kreatív fotózás részét nem lehet előre megtervezni. Ezzel nagyon sokat küzdünk, mert annyira kevés időt hagynak rá a párok és közben tudjuk, hogy majd keresik a képeket. Mindig küldünk egy úgymond menetrendet a párnak, amiben benne van, hogy kérünk legalább egy-másfél óra időt, vagy lehetőség szerint inkább többet ezekre a képekre, de általában minden esküvő csúszik annyit, hogy ezt a mi időnk bánja. Konkrétan volt olyan, hogy a menyasszonyi háztól éppen csak beestünk a szertartásra, annyit csúszott a smink, a haj meg az öltözködés.
V: Most már egyre több fotós feltételül szabja, hogy ne fotózzon meg videózzon közben mobiltelefonnal a násznép.
K: A múltkor a tanú vette elő a mobilját és kezdte el videóra venni a menyasszony bevonulását. Persze mi helyezkedünk (egymást is figyelve, ne lógjunk rá a másik képére), jó sok tapasztalatunk van az ilyen manőverekben sajnos… .A vőfély vagy ceremónia mester sokat segít ebben, mert általában szertartás előtt megkérik a násznépet, hogy ne fotózzanak, majd csak utána. Így elkerülhető –volt rá példa, nem is egy -, hogy pl. a gyűrűhúzásnál ne lógjon be a két tanú mobiltelefonja a képbe, mert tíz centiről filmezik az eseményt a pár kezeitől.
F: Egész gyűjteményünk van ilyen képekből, amikor egyszerre áll fel a padsor, mi meg fotózhatjuk, hogy fotózz a násznép. És a legjobb, hogy frissen fel is töltik a telefonos képeket még aznap este, így mire te átadod a szépen kidolgozott képeidet, lehet azt mondani, már lecsengett az első élmény varázsa. Nem beszélve arról, hogy ezek a mobilképek nem mindig előnyösek. Mi például soha nem fotózunk a vacsorán éppen evő vagy ivó vendéget, vagy aki már egy kicsit jobban a pohár fenekére nézett, de a násznép nem mindig ennyire udvarias.
V: Mindenkinek mondom, tessék szerződést írni! Annyi minden nehezíti a munkát, eleve az időjárás, ami ellen nem tudtok tenni, – nekem nagy vágyam egyszer egy esős esküvő workshopot tartani, mert vannak lehetőségei, bár akkor biztos ragyogó napsütés lenne – akkor legalább az elvárt képekhez való feltételeket rögzítsétek.
K: Volt szerencsénk nem is egy esős jegyesfotózást vagy esküvőt fotózni, de a legdurvább időjárást most fogtuk ki, idén. Előfordult már, hogy kicsit esett, elállt, kimentünk fotózni, kifejezetten csodásak ezek a vihar utáni fények! Ha lehetne időjárást rendelni, akkor vihar utáni fényeket meg naplementét kérnénk leginkább. Vagy volt olyan jegyes fotózásunk is, amikor végig esett, de kreatívan megoldottuk a párral, sőt, a végén megkértük, hogy a lapuleveleken összegyűlt esővízzel áztassa el a haját és igazán hangulatos, esős-bőrig ázós-romantikus képek születtek. Az esküvőnél azért más. Ott a szép fehér ruha, a kis cipellő, a haj, a smink és ugye a mi felszerelésünk, aminek szintén nem tesz jót a víz. Ha csak kicsit esik, az egyikünk tartja az esernyőt a másik felett, míg fotózik, de mikor nagyon fúj a szél és zuhog, akkor mi sem megyünk ki a szabadba. Egy tüneményes magyar-holland pár hajós rendezvényén jártunk úgy, hogy egész nap, megállás nélkül zuhogott. Csak esett és esett reménytelenül. Végül beültettük őket a kocsinkba és elmentünk a stúdióba kreatív fotózni.
F: Még egy gondolat, 100-150 embert, de akár még 30-at is muszáj koordinálni, amit egy hivatásos vőfély kézben tud tartani. Sajnos sokan gondolják úgy, hogy ó, itt egy haver, ő mindig olyan jópofa a bulikon, majd ő megcsinálja. Hát nem. Volt már emiatt ellaposodott, unalomba fulladt esküvő. Ugyanakkor egy jó vőfély, vagy ceremóniamester még a mi segítségünkre is lehet.
V: Feri, te modellként sokszor álltál már az oltárnál, csak a mi workshopjainkon is van vagy tíz „törvénytelen házasságod”, segítik ezek a tapasztalatok a munkát?
F: Hogyne… Tudom, mennyire fontos az előnyös beállítás, a hitelesség, ma már a természetes a divat, minden ami naturális, a pózokban, a dekorációban. A romantikus meghitt hangulat, az érzelmek visszaadása a fotókon.
K: Nem beszélve arról, hogy Feri minden virágot név szerint ismer, nyakkendő kötésben felülmúlhatatlan és stylistokat megszégyenítő stílusérzéke van. Általában a fotósok kívülállóként vannak jelen az esküvőkön, ami rendben is van, hiszen többnyire ismeretlenül kerülünk a rendezvényekre, mint szolgáltatók. De mi általában mégis integrálódunk a családokba, baráti társaságokba, valószínűleg a személyiségünk miatt. Ezt el is mondjuk az elején, hogy mi részt veszünk az esküvőn, úgy dolgozunk. Sokan hiszik, hogy egy pár vagyunk, vagy van olyan visszajelzés is felénk, hogy azt hitték, hogy már évek óta ismerjük egymást az ifjú párral, annyira az jött le rólunk a fotózás közben. Ennek mi mindig nagyon örülünk, ez is bizonyítja azt az összhangot, közvetlenséget, amit mi képviselünk. Az esküvők után sok párral kapcsolatba maradunk, sőt, a rokonok közül is többekkel jó viszonyt ápolunk.
F: Szerintem mindenki úgy kezdi, hogy először egy ismerősének vállalja el az esküvőjét. Itt eleve előny, hogy ismered a párt, nagyjából tudod, mit szeretnek, milyen az ízlésük, a későbbiekben az idegen pároknál ilyen segítség nincs. Nagyon sokszor előfordul, hogy nem működnek a párok, egyszerűen lefagynak, túl nagy a nyomás, vagy csak már nagyon fáradtak, mire eljön a nagy nap. El kell nyerni a bizalmukat, meg kell találni a szavakat, amivel meggyőzöd őket, hogy ez az ő napjuk és mi azért vagyunk itt, hogy segítsük őket, megvan hozzá a tapasztalatunk, bízzák ránk magukat.
V: Biztos vagyok benne, hogy nagyon sok mulatságos dolog történt már veletek, van olyan történetetek így a végére, ami különösen megmaradt bennetek?
K: Az esküvőkön mindig sokat nevetünk a párral, a rokonokkal. Vagy éppen megkönnyezzük a megható pillanatokat. Sok kis történetünk van Velük, de ezeket inkább nem adjuk tovább. Egymáson jókat szoktunk szórakozni, mikor pl. lehasalunk és kúszva fotózunk, vagy a lábak között bemászok a táncparkettre, hanyadt vágom magam és alulról készítek képeket, vagy székre állunk, esetleg kérünk egy létrát és fentről pörgetjük a násznépet és készítünk fotókat. Azt hiszem, inkább a kedves párok tudnának mesélni erről, akiket fotóztunk már.
V: Mik a távlati tervek?
K: Szeretnénk sok-sok téli és őszi esküvőt is fotózni, ezekből jóval kevesebb van. Vannak álom helyszínek és koncepciók a fejünkben és egy része a titkos pöttyös noteszomban, amelyeket megfotóznánk.
F: A jegyes- és esküvői fotózásokon együtt dolgozunk. Két fotós, két látásmód, így lesz kerek a fotóanyag, amit nagy szeretettel adunk át a minket megbízó pároknak. Én csak úgy tudom ezt elképzelni, hogy flottul összedolgozva, rugalmasan, egyre bővülő kapacitással fogunk tudni dolgozni, aminek alapvető feltétele a munka- és tehermegosztás, a pontosság és az, hogy a megrendelőinkre és egymásra maximálisan odafigyelünk, egymás „alá dolgozunk” és ketten együtt többet tudunk nyújtani, mint pusztán „két fotós, két látásmód”. Még egy gondolatot mondanék így a végére. Szerintem minden fotózáson és ez nem csak az esküvőkre vonatkozik, csinálsz jó pár olyan képet, amit nem kérésre, hanem a magad örömére készítesz. Hiszen ez a fotós egyik legfontosabb feladata, hogy a saját látásmódját adja a képekhez. Nekünk fontos, hogy úgy távozzunk egy fotózásról, – amellett, hogy a megrendelő igényeit maximálisan kielégítettük-, hogy tudtunk „alkotni” is. Nem tudom jobban kifejezni magam, nekünk a fizetség egy része egyfajta esztétikai kielégültség, amit a magunk örömére is készített kép jelent.
V: Én nagyon köszönöm, hogy eljöttetek, nem tudom, ez a kis riport vissza tudja e majd adni azt a jókedvet, frissességet, energiát, ami árad belőletek. Nagyon jó úton haladtok, sok sikert kívánunk nektek.
