Interjú Boros Istvánnal

V: Ennyi megrendelés mellett felvetődik a kérdés, hol dolgozol? Saját műterem, vagy bérelsz, milyen eszközökkel stb.
B:Nem igazán szeretek műteremben dolgozni. Az a stílus, vagy világítási mód amit én szeretek (amerikai Playboyos világítás) sokkal inkább megvalósítható egy elegáns szállodai lakosztályban, luxusvillában vagy egy szép és izgalmas kültéri környezetben. Nyilván stúdióban is lehet díszleteket építeni, de egy kicsit drága lenne hosszú távon. Egyébként van stúdióm is, amit egy barátommal közösen bérlünk, de terveim között szerepel egy saját kialakítása.
Neked nem kell mondanom, mivel jár egy-egy helyszínre történő kivonulás, a felszerelés véget nem érő cuccolása, beállítások, stb., majd a munka végeztével ismételt visszaszállítása. Idővel megszokja az ember a sok verejtékkel járó munkát. Ebből a szempontból jó lenne a saját stúdió, egy kis birodalom, ahol szabadon garázdálkodhatok, ahol szabad teret adhatok a kreativitásomnak. De amíg csak bérlésre van lehetőségem, nem kockáztathatom meg, hogy miután a helyhez alkalmazkodva mindent megvettem, berendeztem, közöljék, hogy akkor vége, lejárt a bérlet. Terveim között szerepel egy Budapest környéki ipari ingatlan megvásárlása, ahol mindezt megvalósíthatom. De ez egyenlőre még csak a jövő zenéje.

V: Ha visszagondolsz az eltelt időre, mit tartasz a legnagyobb sikernek, melyik az a munkád, amire a legbüszkébb vagy?

B: Ez nagyon érdekes, a kezdet kezdetén, úgy gondoltam, milyen nagy szó lenne , ha valamelyik  férfimagazinnak dolgozhatnék. Akkoriban mindent megadtam volna ezért az álmomért. Miután ezt elértem, inkább azt mondom hogy a legnagyobb sikerélmény, ha egy jó anyagot tudok csinálni, amit ha megnézek, elégedettséggel tölt el. Legyen ez egy megjelent magazin anyag, katalógus, plakát vagy csak egy egyszerű portré. Egyébként sokszor mondják, hogy de jó nekem hogy ennyi jó csajt fotózok meztelenül, de én már régen nem a meztelenséget látom. Ha jó a végeredmény, mindegy, hogy most ez egy Playboy, vagy divat, vagy akár egy esküvői fotó. 

V: Úgy hallottam, már nem magányos farkasként dolgozol mostanában?
B: Fotóasszisztensem már régóta van, öcsém személyében. Vele már sok mindent megéltünk. de ha a fotózást nézzük akkor tényleg egyedül dolgozom. Párom végzett fotográfus, de sokáig nem dolgozott a szakmában. Hosszas rábeszélés után és unszolás hatására végre visszatért a szakmába és például az esküvői fotózásokat együtt csináljuk. Nagyon sok fiatal fotóssal találkoztam, akikben nincs meg a kellő önbizalom, hogy elinduljanak és inkább megmaradnak hobby szinten. Az önbizalom fejleszthető, de rengeteget kell hozzá dolgozni, gyakorolni. Rengeteget fejlődött a technika, ezt napi szinten kell követni.

V: Van esetleg valami kedvenc sztorid, amit szívesen megosztanál az olvasókkal?
B:Háát..

V:Olyanra gondoltam ami publikus!
B: Most megfogtál. Nagyon sok mindent mesélnek a modellek, de ezek a te szavaiddal érve nem igazán publikusak. Azért gondolkodom..

V: Nagyon sokan jönnek úgy hozzám, hogy na akkor hajrá, vegyünk gépet, obit, mindent a legjobbat és akkor rajta fotózzunk, vagy a másik véglet, aki már úgy jön, hogy mindenből megvan a legjobb, mégsem működik a dolog. Én első körben mindig azt javaslom, hogy kezdjen egy jó minőségű, használt gépvázzal, vegyen hozzá egy-két jó objektívet és majd ha kiderül, hogy tényleg van hozzá tehetség, hogy milyen irányba indul a fotózáson belül, akkor ráér új gép vásárlásán gondolkodni.
B: Ezzel maximálisan egyetértek. A párom most, hogy újra kezdte, már mondta, de jó lenne, egy 5 D MARK III! Ha csak nincs erre külön kereted, akkor azt előbb ki kell termelni. Természetesen minél jobb a gépváz, annál könnyebb a dolga van a fotósnak, de egy jó optika parkkal egy gyengébb gépvázzal is lehet tökéleteset csinálni. A Maximban megjelent első sorozatomat egy Canon EOS 350D-vel készítettem. Jó, nem azt mondom, hogy tökéletes volt, de megütötte azt a színvonalat, ami a magazinban való megjelenéshez kellett. A bérelt műterembe a barátommal közösen vettük meg a felszerelést, közösen fizetjük a bérleti díjat, ez így sokkal költséghatékonyabb.

V: A szavaiddal élve, fut a szekér. Hogy érzed, felültem erre a szekérre, megyek vele, elértem amit akartam, vagy egyszer megint leszállsz, új kihívásokat keresve?
B: Ahhoz, hogy ez a szint megmaradjon mindenképpen nyitnom kell új perspektívák felé. Előbb- utóbb megunják ezt a stílust amit képviselek. Nyilván mindig lesznek új ügyfeleim, akiknek tetszik, de a régieket is ki kell szolgálnom. Mindig keresem a lehetőségeket a megújulásra.

V: Mik a távlati terveid?
B: Igazából 3 célt tűztem ki magam elé. Az esküvői fotózás egy új szerelem az életemben, megfogott az a sok szépség és érzelem ami benne van ebben az eseményben és ami arra vár, hogy ezt képileg kifejezzem. Kell ennél nagyobb kihívás?  Szeretnék egy kicsit kiszakadni ebből a „csajfotós” skatulyából. Szeretnék kilépni a nemzetközi porondra, megmérettetni magam, hogy mit tudok és mire vagyok, lehetek képes. Régóta dédelgetett álmom egy saját kiállítás, de nem a csajos képeimből,
bármennyire is büszke vagyok a munkáimra. Nagyon sok jó képem van glamourban, de én egy olyan fotósorozatot szeretnék, aminek más a témája, ami előtt megállva elgondolkodik az ember, meglátva a kép mögött rejtőző történetet, érzelmeket. Gondoltam például arra, hogy kiragadok egy kétsoros idézetet egy Shakespeare műből és megcsinálom képekben, ami ugyanazt elmondja, amit a szöveg. Teljesen más vonal, mint amit eddig csináltam.

V: Ez komoly kihívás. Én úgy tudom, hogy nemzetközileg azért Te már ismert vagy a piacon.

B:Igen, a CKM-nél, Playboy-nál és a Maxim-nál is vettek át anyagot az itthon megjelent magazinokból és érkeznek hozzám fotózásra is a környező országokból. Amire én gondolok elsődlegesen a külföldi magazinok, a másik pedig egy külföldi stúdió létrehozása, terveim szerint Londonban. De hát ez egy nagyon hosszú folyamat, a háttér kiépítése, a lehetőségek felmérése. Véleményem szerint ha jól választunk területet és azt jól csináljuk, meglehet élni a fotózásból, ügyelve arra, hogy mindig a munkánk színvonalának megfelelő áron dolgozzunk.

V: Kimondtad a varázsszót! Én is mindig ezt próbálom megértetni azokkal, akik profiként kezdenek el dolgozni, hogy ha Te profi fotósnak hirdeted magad, profi szolgáltatással, akkor annak igenis ára van! Lehet, hogy most hasamra ütök, elvállalsz egy munkát húszezerért, ami esetleg éppen a költségeidet fedezi, és legközelebb már hiába kérnél többet, Te az vagy aki ezt ennyiért csinálja. Igenis meg kell a minőségnek kérni az árát.
B: Ugyanezeket a problémaköröket futjuk most le a párommal. Ő a baba-mama fotózás felé indulna. Mondtam, hogy igen ez nagyon szép meg jó, csak hogy nem fogsz tudni megélni belőle, legyen ez az egyik láb, emellett  olyan területtel is kell foglalkozni, ami több pénzt hoz . Másik nagy dilemma, hogy hova pozicionálja, mennyiért hirdesse magát és én is ezt mondom, hogy ne a legolcsóbb legyél, mert bekategorizálnak és onnan nagyon nehéz kilépni. Ha te képviselsz egy szintet és a fotóid is ezt mutatják, akkor igenis az árban is profi kell hogy legyél.

V: Nem mindegy, hogy öt munkád van a húszezresből, vagy kettő a nyolcvanezresből…
B: Az első munkáimat, ami nem a számomra jól megszokott glamour volt, úgy adtam el, mintha komoly referencia anyag állna a hátam mögött. De a szakmában eltöltött évek magabiztossá tettek, ami bizalmat ébresztett a megrendelőimben a munkámmal és velem kapcsolatban. Nekem ez egy nagy kihívás volt, hiszen hoznom kellett azt a szintet, amit eladtam, hogy amikor leteszem a kész anyagot az asztalra, azt mondják, hogy igen megérte. Erre mondják, csináld úgy, mint a nagyok és te is naggyá leszel!

V: Legyen ez a végszó. Nagyon köszönöm neked, hogy időt szántál ránk. Azért adósom vagy egy-két sztorival, de azt majd egyszer négyszemközt.

http://boros.neoport.hu/