Interjú Tungler Andreával
V: Jó sokáig egyeztettünk, mire sikerült beszorítani ezt az interjút a napirendedbe. Ennek nagyon örülök, mert gondolom ez azt jelenti, sok munkád van.
A: Nem panaszkodom. Az alapcégem, a fotós munkáim és a két kislányom mellett nem sok időm marad.
V: Ezek szerint te is több lábon állsz. Mi az eredteti foglalkozásod?
A: A BGF-en végeztem idegenforgalmi és közgazdász szakon és ennek megfelelően egy ötcsillagos szállodában kezdtem el gyakornokként dolgozni, mint banquet sales manager, magyarul a rendezvénytermek értékesítéséért, illetve egy-egy rendezvény megszervezéséért voltam felelős. 3 év után olyan átszervezések történtek az értékesítési csoporton belül, ami miatt úgy döntöttem, hogy akkor itt nem folytatnám tovább. A HVG-ben találtam egy hirdetést, amelyben a Helyszínfórum Kft. keresett ügyvezetőt, itt voltam két évig, innen kerültem az Eventrend Csoporthoz, amely Magyarország egyik vezető rendezvényszervezéssel, étterem üzemeltetéssel és kommunikációval foglakozó cégcsoportja volt és itt lettem marketing igazgató, egészen 2005-ig, amikor is terhes lettem az első kislányommal. A szülés után viszonylag hamar rájöttem, hogy a pelenkázás nem fogja kitölteni a napjaimat…
V: Ebben biztos voltam, olyan embernek ismertelek meg, aki 24 órából 30-at tud dolgozni.
A: Úgy döntöttem, saját céget alapítok. Marketing4U BT. néven elindítottam a vállalkozásomat, amely online marketinggel foglakozik, ezen belül a honlap fejlesztés a fő profilja. A fotózás hobby szinten mindig jelen volt az életemben és a második kislányom születése után egyre nagyobb teret kapott. A fotóim azonban nem mindig úgy sikerültek, ahogy szerettem volna, ekkor határoztam el, hogy meg kell tanulnom fotózni, ne a gép csinálja a képeimet.
V: Emlékszem, egy irdatlan hosszú telefonbeszélgetés előzte meg a jelentkezésedet az alaptanfolyamunkra.
A: Nagyon jól emlékszel. Amikor úgy döntöttem, hogy a fotózást nem csak hobby szinten szeretném űzni, először autodidakta módon próbálkoztam, külföldről járattam komolyabb fotós könyveket. Ezekből tanulgatva aztán szép lassan eljutottam oda, hogy egyre kevésbé kezdtem érteni a dolgokat. Mikor rájöttem, hogy ez így nem fog menni, neki álltam keresni egy komolyabb fotósiskolát. Mivel a maximalizmusomról vagyok híres, módszeresen elkezdtem felhívni a rengeteg fotósiskolát, amit a neten találtam, mindig megkeresve a vezetőt, egyetlen kérdést téve fel: Győzzön meg arról, hogy miért pont ezt az iskolát válasszam? Általában elég gyorsan lepattintottak valamilyen semmitmondó válasszal, (most akciós, meg majd e-mailben válaszolunk stb.) és akkor, eléggé lehangolva szinte az utolsók között, felhívtalak Téged. Egy hús-vér ember volt a telefonvonal végén, aki emberszámba vett engem is. Háromnegyed órán át beszélgettél velem, részletesen bemutatva az iskolát, minden hülye kérdésemre válaszolva és akkor ez a beszélgetés el is döntötte, hogy ide jövök.
V: A fotózás területein belül egyértelmű volt a választásod?
A: Az alaptanfolyam után abban 100%-ig biztos voltam, hogy az emberábrázolás az én világom. Vonzott a divat és az esküvő fotózás, de azt tudtam, hogy két kisgyerek mellett ezt nem tudnám csinálni, hiszen ezek a rendezvények általában hétvégén vannak és egész napot igénybe vesznek. Nem beszélve arról, hogy ez egy eléggé belterjes világ, nem kevés idő, mire az ember ezeken a területeken nevet szerez magának. A baba-mamafotózást olyan területnek éreztem, ahol (azon kívül, hogy tényleg nagyon közel áll hozzám), talán nem nézik annyira szigorúan szakmai szemmel a munkámat. Értem ezalatt, hogy egy anyuka talán nem azt fogja elsősorban nézni, hogy ezen a képen most minden, a fotográfus szakma szabályainak megfelelő-e. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy itt nem kell tökéletes munkát végezni, de gondolom, hogy senki nem úgy kezd egy új szakmát, hogy minden rögtön tökéletes. Amikor ezt eldöntöttem, elkészítettem a honlapomat, (nagy hasznát véve az eredeti foglalkozásomnak) Elkapott pillanatok néven. Most már „csak” tartalommal kellett megtölteni az oldalt, hiszen csak úgy lehet betörni a piacra, ha van referencia anyagod. Rengeteg időt, pénzt és energiát fektettem a honlap feltöltésére. Fél évig ingyen fotóztam a barátaimat, a gyerekeiket, az utcán megállítottam idegen kismamákat. Volt, aki elhajtott, de a legtöbben örömmel jöttek. Attól, hogy az embernek van egy honlapja, neked nem kell mondanom, attól még semmi nem történik. Az hogy a google-ban valaki babafotóst keres és téged az első oldalon adjon ki a rendszer, ahhoz hihetetlen sok munka kell úgy a kereső optimalizálás, mint a szöveges tartalom és képi anyag terén. Így gyakoroltam és amikor már úgy éreztem, hogy van 15-20 olyan referencia anyagom, ami magáért beszél, akkor kiléptem a Facebookra is.
V: Ez a rengeteg munka meghozta a gyümölcsét?
A: Egyszer csak elkezdett csöngeni a telefonom, és úgy kéthetente lett egy-egy fizetős munkám. Két órát fotóztam, két hetet retusáltam, természetesen éjszaka, mivel a másik munkámat nem adhattam fel, hiszen a meglévő ügyfélköröm számított rám és pénzt ugye egyenlőre, a te fogalmazásoddal élve, csak ez a lábam termelt. Hihetetlen időt vett igénybe a retus, úgyhogy új fejezetként ezt is elkezdtem tanulni.
V: Amit mindenkitől megkérdezek, milyen géppel dolgozol?
A: Mindig is Canonos voltam, illetve bocsánat a legelső digitális gépem egy Sony volt, 98’-ban vettem, ha hiszed, ha nem egy floppy lemezt kellett beledugni.
V: Atyavilág…
A: Azóta csak Canonnal dolgozom, kezdve az első kompakttól, utána egy Canon 7D-vel, 24-105 obival és most nem régóta boldog tulajdonosa vagyok egy 5D MARK III-nak, ami maga a csoda, igazi társam a fényképezésben. Az objektív parkomat is bővítettem, egy 70-200-al és még nem tudom pontosan hol fogom bevetni, de vettem egy fix 50mmm 1,4 fényerejű obit is. Nem rég elvállaltam egy esküvőt, és életemben először 2 géppel dolgoztam, a7D –t még nem adtam el, arra rátettem a 70-200-t, A MARKIII-ra 24-105-t, nagyon profin nyomtam!
V: Műteremben vagy lakásokon dolgozol?
A:Az újszülött fotózások túlnyomó részét a lakásokon végzem, de a nagyobb gyerekekét szinte kizárólag csak műteremben. Nagyon sok negatív tapasztalat után döntöttem így, egy lakásban annyi a zavaró tényező, legtöbbször egy kanapé állt rendelkezésre, nincs megfelelő háttér, rendetlenség, stb. Voltam olyan helyen, hogy hiába volt tündéri a baba, a környezet miatt nem sokat tudtunk kihozni a képekből. Szeretnék saját műtermet, de azt előbb ki kell termelni, így egyelőre csak a bérlés marad. Elég nehéz így, mert rengeteg kellékkel, kiegészítővel dolgozom, ha látnád, hány bőrönd, doboz van a kocsiban… Minden egyes fotózást olyan szemmel is nézek, hogy nemcsak a megrendelőnek készítem, hanem mint referencia anyag is szerepel majd, tehát nem lehet minden kép ugyanazzal a sapkával, háttérrel, ne az legyen a védjegyem, hogy ja ez a Tungler Andi képe, megismerem a sapkát!
V: Most egy kicsit megsimogatom a lelked. A múltkor az egyik volt tanítványunk bérelt tőlünk műtermet babafotózásra és az anyuka hozott magával pár képet, hogy milyen elképzelése van és a Te képeid voltak, az Elkapott Pillanatok logóval.
A: Hát ez most tényleg nagyon jól esett. A kreativitásra visszatérve, csak ezzel hódíthatsz ezen a piacon . Rengeteg fotós van ebben a témában, köztük nagyon sok jó, de az árharc itt is rányomja a bélyegét a szakmára. A jó fényképezőgép szinte már mindenkinél adott, jó képet lehet csinálni, de egyedivé az tesz, amit magadból tudsz a képhez adni. Most azt találtam ki és úgy látom tetszik az embereknek, hogy grafikával látom el a képeket. Elkészül a fotó és az ahhoz illő grafikával egy sztorit kerekítek a képből. Próbálok újítani.
V: De sikered is van ezzel, sokan keresnek meg. Szabad kérdeznem mennyi munkád jön össze havonta?
A: Pontosan nem tudnám megmondani. Talán ez az év lesz az, amikor a fotózás már több pénzt hoz, mint a marketing cégem. Amíg decemberben naponta van 3, nyáron hetente ugyanúgy 3. Ha átlagolnom kéne olyan heti 3-4 fotózást mondanék, ami ha az utómunkát nézzük éppen elég.
V: Igen sokan ezt nem gondolják végig, úgy vannak vele, itt voltunk, jól elkattintgattuk itt azt az 1-2 órát, mi kerül ezen ennyibe?. Az, hogy utána mennyit dolgozol még vele, nem látják. Régen ez két külön szakma volt, volt a fotós, aki a képeket készítette és volt a grafikus, aki az utómunkát. Ez most egyszemélyes munka.
A: Két kérdéssel sokszor szembesülök a munkáim során, az első, hogy most mit is kell retusálni egy gyereken? A kérdés egyfelől jogos, mert hát tényleg, a gyerek gyönyörű, meg van fésülve, szép a bőre a háttér is sima fehér, mit kell ezen retusálni?… De én látom az eredeti képet, a gyerek taknyos, folyik az orra, ami becsillan a képen, koszos a nyaka, piszkos a körme, most nem az újszülöttekről beszélek, hanem a nagyobbacskákról. Durván hangzik de az esetek 50%-ben előfordul. Egy gyerek hihetetlen rövid idő alatt képes összepiszkolni magát, néha akár a lakástól a műteremig. Egyszer egy különösen kekec megrendelőmnél előfordult, hogy megmutattam a nyers képeket, felhívva a figyelmét ezekre. Látni kellett volna a döbbenetet az arcán. Most pont ezen gondolkodom, hogy csinálok egy előtte utána oldalt a honlapomon, engedélyt kérve a szülőktől, hogy bemutassam, hogy igen is szükség van az utómunkára. A második kérdés, miért csak 20 retusált képet adok az elkészült 120-ból, adjam oda retusálatlanul a többit is.
V: Hát ez az amit egy profi fotós soha nem tehet meg. Csak egy ilyen kép kerüljön ki a nyilvánosság elé….
A: És itt van a hátulütője annak, amit az elején mondtam neked, hogy itt talán nem nézik az anyukák olyan kritikus szemmel a képeket. Ő csak azt látja, tessék, milyen szép a gyerekem még retus nélkül is, hát ezt a képet is kirakom és mondjuk kedvességből még azt is odaírja hol készült…. Néha engedek és egy általam alapkorrekciónak hívott utómunkával ellátva bizonyos felárért átadom az összes képet, de ezt ritkán, mert még ez is rengeteg munkát igényel.
V: Mit tartasz az eddigi legnagyobb sikerednek mióta hivatásszerűen fotózol?
A: Egyértelműen az újszülött fotózást. Úgy látom, ezzel sikerült nevet szereznem, legtöbben ebben a témában keresnek meg. Nem tudom, mennyiben könyvelhető sikernek, a Nivea engem kért fel egy kampányfotózásra, két kislánykát kell fotóznom, és a képek egy 50000-es hírlevélben fognak szerepelni. A sikereim egy részét inkább érzelmi eredetűnek mondanám. Amikor a síró újszülött megnyugszik a kezemben, (hozzáteszem, a sajátjaimnál ez ritkábban fordult elő) vagy amikor visszatérnek az ügyfelek, mert volt nálam kismamaként, újszülött fotózáson és most hozza a már ülő, totyogó babát és szinte már családtagként kezelnek, az az érzés minden sikert felülír. Nagyon sok új barátságot is köszönhetek a fotózásnak. Olyan sikerem még nem volt, mint pl. egy kiállítás vagy egy pályázat megnyerése, bár hozzátartozik, hogy nem is adtam be pályázatot soha sehova.
V: Akkor így érthető……..
A: A képeket elsősorban a megrendelőnek készítem, másodsorban ugye magamnak, mint mondtam referenciának. Akár hiszed, akár nem önbizalmam sincs még akkora, pedig sokan mondják, hogy szép pénzt lehetne keresni egy-egy pályázaton, nem beszélve a reklámról, ami ezzel jár. Amiben gondolkodom, az egy művészi akt sorozat lenne, de erre még gyúrnom kell egy kicsit…
V: Nincsenek kétségem a végkifejletet illetően. Mindenkitől megkérdezem, hogy van e olyan története, amit szívesen megosztana az olvasókkal, akár pozitív, akár negatív élményről van szó. Bár nem tudom, hogy ezen az egyébként nagyon szép területen lehet- e egyáltalán szó negatívumról?
A: Sajnos lehet, két nagyon rossz emlékű fotózásom volt. Az egyiken az anyuka odahozta a 10 napos gyereket, letette, közölte, hogy ott van minden a baba mellett a kocsiban, ha éhes, ott a tápszer is majd leült a sarokba az Ipad-ével és közölte, hogy majd szóljak, ha végeztem. A szívem szakadt meg a fotózás végére. A másik alkalommal, egy lakáson voltam, ahol a kisbaba vigasztalhatatlanul sírt és megéreztem, hogy lázas a gyerek. Szóltam, hogy itt nem fogunk tudni fotózni, mert ez a gyerek beteg, fájdalmai vannak, semmi értelme gyötörni, nem fotós, hanem orvos kellene ide. Azt a választ kaptam, hogy azzal foglalkozzak, amiért idehívtak, ő egy szolgáltatást fizet, nem tanácsadást. Meg kell mondanom, néha a szülőkkel több a gondom, mint a gyerekekkel. Szerencsére ezek ritka esetek, de nekem a maradandó „élmény” kategóriába kerültek. Pozitív élményekről már beszéltem, de ha van még időd elmesélnék még valamit.
V: Hogyne lenne.
A: A babafotózás behozta az életembe a gyermeklélektant és a gyermekpszichológiát. Sokan mondták már, hogy van bennem valami, amitől a gyerekek megnyugszanak, és amióta babafotózással foglalkozom, ezt magam is érzem. Sokszor előfordul, ott a holtfáradt anyuka, aki már hetek óta nem aludta ki magát, az idegen környezet, ha nem otthon van, plusz még időjárásfront is van, amit ugye ezek az egész pici babák nagyon megéreznek, és amikor már szinte lila a baba a sírástól, megkérem az anyukát, hadd próbáljam meg átvenni egy kicsit a babát, és szépen lassan meg tudom nyugtatni. Meg nyugszik a gyerek, ezáltal megnyugszik az anyuka is. Most már tudatosan csinálom és én is érzem, hogy tényleg működik bennem valami, ami hatással van rájuk. Voltam egy asztrológusnál, (én egyébként egy két lábbal a földön járó ember vagyok és nem igen hiszek ezekben a dolgokban) és ő többek között azt mondta, hogy a fotózás nem a végső célom, hanem azért jött az életembe, hogy a gyerekfotózás kapcsán rájöjjek, nekem a gyermeklélektannal kell foglalkoznom és a fotózás egy eszköz lesz ehhez. Azóta elkezdtem a gyermekpszichológiát tanulmányozni…
V: Szeretném megköszönni neked, hogy eljöttél, azt meg különösen, hogy ilyen őszintén beszéltél mindenről. Azért egyet ígérj meg nekem, akármilyen sikeres gyermekpszichológus is leszel egyszer (amit én akár előre borítékolnék), a fotózást nem felejted el.
A: Ebben biztos lehetsz!
Tungler Andrea weboldala http://www.elkapottpillanatok.hu/
