XIX. Faludi Nemzetközi Amatőrfilmszemle és Fotópályázat
Dönts kreatívan!
Mond el képekben a Faludi film- és fotófesztiválon, miről is szólnak mindennapi döntéseink!
Szeptember 25-ig lehet jelentkezni a Faludi Ferenc Akadémia nemzetközi amatőr film- és fotóversenyére.
A szervezők idén a Szerzetesek Évéhez és a Kaszap István Emlékévhez kapcsolódóan a döntést választották témának, erre várják a lelkes amatőr alkotók és alkotóközösségek pályamunkáit.
Az előzetesen kiválasztott filmeket és fotókat az érdeklődő közönség november 6-7-én tekintheti meg ingyenesen az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Az egyedülálló fesztivál filmes zsűrijének elnöke idén Makk Károly rendező, aki Dombrovszky Linda és Szekeres Csaba rendezőkkel valamint Lázár Kovács Ákos filmesztétával értékeli a közönség és az alkotók jelenlétében a filmeket.
A fotókból Haris László, Pályi Zsófia, Sopronyi Gyula és Vékás Magdolna válogatja a kiállítandó, illetve nyertes képeket.
A mustra 19 éves fennállása alatt a világ összes tájáról érkeztek már kisfilmek. Célja, hogy kultúrák, vallások és nézőpontok között egy aktuális téma mentén párbeszédre és kreativitásra hívja az ifjúságot.
Sok tehetséges fiatal számára jelent ez alkotási és bemutatkozási lehetőséget, a nyerteseknek pedig szakmai díjakat, médianyilvánosságot ajánl fel az intézet.
A szervezők a jelentkezéseket filmek esetében online vagy postán, fotók esetében pedig postán várják! A filmszemlére és a fotópályázatra történő nevezés is ingyenes, korhatár megkötése nélkül várja a Faludi Akadémia a pályázatokat!
Ráhangoló: https://www.youtube.com/watch?v=U7rAXirjlDw
Részletek: http://faludiakademia.hu/?m=1&am=22