Óda a kézi fénymérőhöz
Szeretem.
Igen, beismerem, szeretem. Régen is szerettem és még mind a mai napig szeretem ezt az eszközt, el nem múló szeretettel. Bizonytalannak érzem magam, ha nincs velem, s biztonságot ad, ha a közelemben tudhatom. Kezdetben csak a szükséges rosszat láttam benne, de idővel nélkülönözhetetlen társammá vált. Időbe telt, míg megtapasztaltam előnyét, s elfogadtam tanácsait, amiket javaslatként tett számomra. Néha érthetetlen dolgokat mutatott, de miután megértettem a „nyelvezetét”, elfogadtam javaslatait. Az évek alatt meg kellett tanulni, hogy hogyan bánjak vele. Sokszor próbáltam felülírni azt, amit mondott, de az eredmény többször igazolta az Ő állításának helyességét. Kötődöm is hozzá a munkáim, fotózásaim során. Ha nem a saját felszerelésemmel dolgozom, aminek szoros tartozéka ez a kedves kis eszköz, hiányérzetem van olyankor. Mert idegen helyen, ha asszisztensként segítek valakit a munkájában, rögtön az első kérdésem: „Kézi fénymérő van?” De anélkül, hogy megkapnám, már előre tudom is a választ: „Nincs. Minek az?”