Interjú Eperjesi Zsuzsannával

V: Most nem úgy kezdem a beszélgetést, hogy jaj, de régen találkoztunk, mert egyrészt nem olyan régen végeztél nálunk, másrészt hűségesen jársz hozzánk.

ZS: Igen, próbálok minél több workshopon részt venni, csak hát az idő, amiből nagyon kevés van, de gondolom, ezzel mindenki küzd..

V: Lakberendezőként dolgozol, ha jól tudom?

Zs: Eredetileg közgazdászként végeztem 1993-ban, majd néhány évig tartó tudatos készülődés és tanulás eredményeképpen, valamint az Art Oktatási Stúdió lakberendező képzésének elvégzésével, (2007) elindult az a szakmai tevékenység, melynek keretében funkciót és stílust kapnak a belső terek, egyedi enteriőrök jönnek létre az otthonosság, a praktikum, egy megragadott hangulat jegyében. Kovács-Lele Mónikával, a  THINK & DESIGN Tervezőiroda tagja vagyok.

V: Jól gondolom, hogy téged a munkád terelt a fotózás irányába?

Zs: Igen, de nem rögtön találtam rá erre a lehetőségre. Születésnapomra kaptam a páromtól egy gépet és nagyon beleszerettem abba, hogy sokkal jobb képeket tudok csinálni, mint korábban. Mindig is érdekelt a vizuális megformálása bárminek, család, utazás stb.,. Amikor én idejöttem a tanfolyamra, abszolút nem gondoltam arra, hogy mellék hivatásként fotózással foglakozzak, csak szerettem volna tudatosan megtanulni fotózni. Nagyon jó kis csoportunk volt, ők is és ti is annyira belelkesítettetek, hogy egyre többet gondoltam arra, a lakberendezés mellett beleférne az ingatlanfotózás is. Nagyon jól integrálható a szabad munkabeosztásomhoz, hogy bármikor el tudok menni egy lakást befotózni. Nyilván nagyon nagy feladat, a sajátjainkat megcsinálni jól, de most már kollegák is megbíznak, ami nagyon jó érzés.

V: Milyen felszereléssel dolgozol?

Zs:Nikon D7000-em van, ami nem egy csúcsváz, de én nagyon szeretem, van egy nagy látószögű objektívem, egy Sigma 10-20, ami nekem nagyon bevált, eleinte sokat gondolkodtam, hogy a Nikon sajátja, vagy a Sigma, de végül is úgy tűnik jól döntöttem. Ezenkívül egy fix 50-es Nikkor objektívem és egy 18-300-as utazó objektívem, ami gyakorlatilag mindig nálam van, a hétköznapi és inspiráló témákhoz.

V: Hát igen a széles látószög elengedhetetlen az enteríőr fotózáshoz. Én mindig azt mondom a tanítványainknak, amikor kezdenek és még gépvásárlás előtt állnak, nem kell rögtön a legdrágább csúcsvázat megvenni, egy jó középkategóriás alapgép és nagyon jó objektív, inkább arra szánjanak többet, a vázat meg idővel lehet cserélni. Nagyon leragadtunk  az enteriőrnél, pedig én nagyon sok természetfotót és családi fotót is láttam már tőled.

ZS: Imádtam, hogy teljesen más dolgokat fotóztunk, mint amit én magamtól szoktam, az egyik legnagyobb élményem a természetfotózás volt, de mindent nagyon élveztem, eljöttem egy babafotó workshopra is. Az nem volt kifejezett cél, hogy majd gyerekeket akarok fotózni, de valahogy megtaláltak az emberek, a  bölcsiben az anyukák látták a megosztásaimat, meg persze beszélgettünk is róla és így egyre többen kértek fel fotózásra .

V: Azt tervezed esetleg, hogy később tovább lépsz, saját műtermet csinálsz, akár ezen a babás- családi vonalon mész tovább, vagy ez csak megmarad így hobby szinten a lakás és enteriőr mellett?

Zs: Az, hogy műtermet nyitok, nagyon sokszor megfordult már bennem, de nagyon szeretnék emellé egy fotóstársat, a lakberendező munkámban is nagyon jó, hogy ketten vagyunk, együtt megyünk ki, segít a stylingban, díszítésben, elrakodásban. Én nem szeretek egyedül dolgozni.

V: Mindenképp kell egy csapat én is állandó emberekkel dolgozom. Egyébként megfigyeltem, hogy mostanában sokan eleve párban jönnek a tanfolyamokra, testvérek, sógornők, barátnők, (mondjuk kizárólag női párokról beszélek, a férfi fotós magányos farkas), akik szeretnének majd együtt dolgozni. Bár sejtem a választ, azért megkérdezem, mi volt a legnagyobb elismerés, amit a fotós munkád során kaptál?

ZS: Mindenképpen a magazin megjelenést mondanám.

V: Megkérdezhetem, hogy találtak meg téged, te küldtél , vagy láttak tőled képet, esetleg ajánlott valaki, akinek dolgoztál?

Zs: Van egy Építem a házam – Tervcafé nevű club, tulajdonképpen egy csapat, akik az építőipar mindenféle területéről jönnek, tervezők, beszállítók, magazinszerkesztők – valamint a másik oldalon az építtetők, családi ház építők, stb., ezen keresztül ismerkedtem meg a Mi otthonunk főszerkesztőjével és ahogy beszélgettünk, derült ki, hogy nagyon sokszor kevés az anyaguk, külföldi újságoktól vesznek át cikkeket, persze egy magyar lakberendezési újságnak jó, hogy ha bemutatja a külföldi trendeket, de azért  a magyar viszonyokat is meg kell mutatni. Nagyon megörült, hogy van olyan lakberendező Magyarországon aki egyben fotósként úgymond átlagos, elérhető, szépen megtervezett lakásokat tud kompletten bemutatni. Kevés van ilyen, mert általában az van, hogy a luxuskivitel és azt nem feltétlenül akarják megmutatni, max. kívülről., vagy ha belülről, akkor is csak félve.

V: Érthető okokból….

Zs: Hát igen, név, cím soha nem kerülhet kép mellé.

V: Az elején beszéltünk arról, hogy a fotózás neked egy másodvonulat ami a szakmád mellé most nagyon jól társult, használhatjuk azt a csúnya kifejezést, hogy megélhetési fotós is lettél így?

Zs: Ha belegondolok, hogy most egy lakás befotózását külsősre kellene bízni, ami alaphangon is min.60.000,  akkor használd nyugodtan.

V: Hogyan képzeled el a jövőt, hova tud még ez fejlődni, megmarad a styling, a lakberendezés, meglesz a műterem, fotóstárs?

Zs: Nemrégiben részt vettem egy motiváló tanfolyamon, (hiszem, hogy az embernek néha a lelkét is motiválni kell) ahol azt mondták, ne akarjál a legjobb lenni, bármit csinálhatsz, csak szeresd, amit csinálsz és a hangsúly itt a szeresd szón van. Maximalista vagyok, soha nem érem be a csak jóval, még jobb kell, mindig keresem  a hibát, mindennek tökéletesnek kell lennie most ezt próbálom egy kicsit elengedni és élvezni amit csinálok a lakberendezésben, a home staging-ben és a fotózásban is. Ezért is gondolom, hogy igen, meglesz a műterem, fotóstárs, nagyobb tervezőiroda Az én szakmámban a tárgyaknak nagyon nagy jelentőségük van, akár magukban, akár egy-egy képen, egy váza, egy festmény, egy virág stb. szépen megvilágítva, designolva.  Nézegetem sokszor a hazai kínálatokat, most nem a Kika, Ikea vonulatra gondolok, hanem a kisebb szaküzletek kínálataira, vagy az van, hogy külföldről hoznak be egy profi katalógust, vagy pedig ott bénáznak a telefonjaikkal, nem úgy fotózzák be az egyébként minőségi tárgyaikat, nem úgy rakják össze, hogy az stílusos legyen. Azt gondolom, hogy itt azért van egy olyan piaci rés, ahova esetleg be lehet törni.

V: Jól gondolod, én is úgy veszem észre, hogy elindult egy komoly változás az ugyan már, majd pont fizetek azért, hogy ezt a vázát nekem lefotózzák a weboldalamra, itt a jó kis telefonom, jó lesz ez így is, vagy, hogy igenis minőséget árulok, akkor a fotó is minőségi legyen róla. Egyre többen jönnek hozzánk is a műterembe katalógust fotózni, akár divat, akár tárgyfotót.

Mindenkitől megkérdezem, van e olyan története, amit szívesen megosztana az olvasókkal?

Zs:  Mint tudjuk, sok-sok fotótéma hosszú, alapos és hozzáértő előkészítést igényel, nincs ez másképp az enteriőrökkel, lakásbelsőkkel sem. Hiszen mindaz, ami életszerű és természetes a hétköznapokban, nem mutat jól fotón és akár még rendetlennek is tűnik. Ennek kapcsán jutott eszembe egy helyes-vicces valós kis történet, családi szitu: A párommal mindketten szeretjük a rendet, de nyilván ahol az ember a mindennapi életét éli, nincs mindig tökéletes rend, – ilyenkor azt szoktam mondani viccesen, hogy “gyertek lányok, rendrakás, de olyan legyen ám, mintha most jönne a fotós egy lakberendezési magazintól!! “

Nos, most már az van, hogy ha buli van nálunk, utána tényleg rendet kell rakni, mert nem jön, hanem már ott van a lakberendezési magazin fotósa.  

V: Nagyon köszönöm, hogy eljöttél,  nekem és az oktatóknak mindig hatalmas öröm, amikor látjuk, hogy tanítványaink sikeresek és hasznosítani tudják, amit tanultak.

Eperjesi Zsuzsanna profilképét Nerpel Nikoletta készítette